Karma

 2012.05.23. 13:30

Azért van a Karmának humorérzéke :)

Ugyebár mindenki ismeri azt a "réteget" (árnyaltabb kifejezés az állatfaj szóra most nem jutott eszembe), amelyik többnek és jobbnak hiszi magát a vendéglátósnál, mert Ő annyit tanult... Nos, találkoztam egy ilyen példánnyal pár hete, ki is fejtette, hogy milyen dolog az, hogy neki várnia kell arra, hogy kiszolgálják, és ez márpedig semmilyen képzettséget nem igényel és miért nem tanul inkább az, akinek ez nem megy. Mondta mindezt a kislánynak, akivel volt, nyilván nem nekem, de persze kellő hangerővel ahhoz, hogy halljam. Odalépek, kiszolgálom, mondanom sem kell, marék apróval fizet, megvárja a tíz forint visszajárót, húzza a száját a két darab ötforintosra, amit elétettem széles mosollyal. Ennél a résznél már nem tudtam nem mosolyogni, mert teljesen egyértelműen láttam a már említett kislány arcán, hogy ez a randi bizony az utolsó lesz... Nade, a csavar most jön:
Következő hétfőn "nappalos" munkahelyem, IT-cég, ahol minőségbiztosítással foglalkozom, ennek részeként elég gyakran szoktam jelentkezőket interjúztatni is.
Sejtitek már, ki volt az első kedves jelentkező? Bizony, említett "én annyit tanultam; sose kell ilyen helyen dolgoznom; ezt bárki meg tudná csinálni" -úr.
Miután a legalapvetőbb kérdéseken közepes sikerrel szerepelt, jött az én német nyelvű interjúm. Csúfosan megbukott rajta, nem volt hibátlanul ragozott igéje, érthető mondata, stb. ellenben önbizalma az dögivel. Persze nem vettük fel, javasoltuk neki, hogy tanuljon még, főleg nyelveket, meg nem ártana az informatikába is beleásnia magát, mert ez így sajnos nem sok mindenre elég. Itt még meg tudtam állni, hogy megemlítsem, rengeteg szórakozóhely van a városban, én is egyetem alatt kezdtem a vendéglátásban dolgozni, próbálja meg... Inkább csak annyit kérdeztem miközben kikísértem az irodából:
- hogy sikerült a múlt szombati randi?
Na AZT az arcot kellett volna látnotok. Mire minden lepergett előtte... fel is ismert, le is sápadt... szava persze elakadt. Őszintén remélem, hogy azért villamos elé nem ugrott, csak tanult valamit.
Szóval azért a Karmának van humorérzéke, na. :)

süti beállítások módosítása